A SCATRI feltalálójának szenvedélye a horgászat, ezért rengeteget jár a Rhone folyóra pisztrángozni és csukázni sőt néha még harcsázni is. De gyakran megfordul a tengeren is, hogy a tonhaltól a kardhalig a legnagyobb halakkal szemben is összemérje az erejét. Külön figyelemmel kíséri a halállományt védő, „catch and release” filozófiát követő versenyeket.


Az első alkalommal, mikor magával vitte kislányát, mindjárt egy cápával sikerült összemérniük az erejüket. A gyermek az egész napos tengeri peca után izgatottan megkérte az édesapját, hogy találja ki, miképpen tudnának télen is gyakorolni a következő szezonra… és megszületett az IMER, az első nagyhalas horgász szimulátor.


A tesztelési időszakban rengeteg horgász dicsérte a szimulátor valósághűségét és pontosságát. Ezek a dicséretek adtak erőt az első sikerek eléréséhez. A már megszerzett know-how-t felhasználva létrehozta a szimulátorok új családját, amely egyaránt megfelel az édes- és sósvízi horgászoknak.


Személyesen ő rendezte a víz alatti felvételeket, amelyeket egy profi búvár segítségével vettek fel. Megvágta és a szimulátor mozgásához szinkronizálta a felvételeket, amelyek segítségével így már egy képernyőn keresztül követhetjük a virtuális hal mozgását, ezáltal létrehozott egy igazán hatékony és szórakoztató professzionális eszközt.

Copyright © 2014, SCATRI